2014. június 21., szombat

Jeromos csirkecomb

Ennek a sült csirkének több évtizedes története van. (Nem, még mindig nem szeretem az "alakos" húst - lásd némely korábbi posztomat -, de ezt most muszáj volt megsütni.) 
Gyerekkoromban nagyanyám (aki pincérnő volt, és istenien főzött), gyakran sütött csirkecombot. Ő volt az egyetlen, akinél ezt hajlandó voltam megenni, annyira finoman készítette el. Mindent sorban előpakolt: húst, fűszereket, vajat, olajat, aztán így szólt: "És most elővesszük Jeromoskát." Imádtam ezt a mondatot. :)
Jeromoska egy árammal működő, fedeles sütőedény volt. Ebben sültek szép pirosra a húsok. 
Nosztalgiából a régi ízek iránt pontról pontra úgy sütöttem ma a csirkét, mint ő annak idején. Kivéve az edényt. Nincs Jeromosom. Inox serpenyőben, fedő alatt azért sikerült nagyon hasonló ízeket elérnem.
Aki tudja, hogy hívják Jeromoskát civilben, és hol lehet kapni, kérem, írja meg! 

Jeromos csirkecomb

Hozzávalók:
személyenként egy bőrös csirkecomb
bors
pirospaprika
őrölt babér
3 gerezd fokhagyma
2 dl olaj
10 dkg vaj

A csirkecombokat megmosom, sózom, és megszórom a fűszerekkel minden oldalukon.
A vajat és az olajat egy nagyobb serpenyőben összeolvasztom, felhevítem. A fokhagymagerezdeket áttöröm és a vajas olajba nyomom. A húsokat bőrös felükkel lefelé a serpenyőbe rakosgatom, és fedő alatt 10 percig sütöm. Ekkor megfordítom, és szintén 10 percig sütöm tovább. Még 2x megforgatom, 10-10 perces sütési időkkel.
Zöldséges párolt rizzsel, kovászos uborkával tálaltam, de illik hozzá a saláta, a krumplipüré és bármilyen zöldség.

Tipp: a csirkecombot a csont mentén pár helyen éles késsel megszúrom, az inaknál ("boka" magasságban) átvágom, hogy omlósra megsüljön kívül-belül.

2 megjegyzés:

  1. A sütőedény neve : Remoska, csehszlovák gyártmány volt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Közben a Facebook-on azt is megírták nekem többen, hol lehet manapság ehhez hozzájutni. :)

      Törlés