2013. március 22., péntek

Húsmentes rakott káposzta

A rakott káposztát általában darált hússal vagy gombával szoktam sütni, ám ezúttal a "mentes" változatot próbáltam ki. Káposzta, rizs, fűszerek, hagyma, tejszín, tejföl. Ízletes, laktató étel lett a végeredmény, nekem nem is hiányzott belőle a hús.  

Húsmentes rakott káposzta



Hozzávalók:
1 doboz fehérboros káposzta (kb.80 dkg)
1 fej vöröshagyma
pirospaprika
40 dkg rizs
2 dl tejszín 
5 dl tejföl
20 dkg füstölt sajt
2 evőkanál olaj
bors
majoránna

A vöröshagymát megpirítom az olajon, ízlés szerint adok hozzá a pirospaprikából, a káposztával összeforgatom, és az egészet 30 percig párolom. A rizst megfőzöm. A tejszínt és a tejfölt egy tálban összekeverem, belereszelem a füstölt sajtot, sózom, borsozom, szórok bele majoránnát.
Vékonyan kiolajozok egy 25x35 cm-s tepsit, a megpárolt káposzta egyik felét elrendezem benne, erre kanalazom a rizst, amire a tejszínes-sajtos keverék felét öntöm. A maradék káposztával befedem, a tetejére pedig a tejszínes-sajtos mártás másik felét teszem.
Előmelegített, 180 fokos sütőben 40 percig sütöm.
Kockákra vágva tálalom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése